A társadalommal együtt a hosszú évtizedek alatt változnak, változtak azok a szokások és szabályok, amiket illett, illik tudni. De vajon van-e még valaki, aki tudja, hogy a lépcsőn felfelé vagy lefelé kell előreengedni a hölgyeket? És az is érdekes kérdés lehet, hogy a nők elvárják-e azt a kitüntetett figyelmet, amit a protokoll biztosít a számukra, vagy a mobiltelefonjukból fel sem nézve nem törődnek azzal, hogy előreengedik-e őket, amikor belépnek egy helyiségbe?
A társas érintkezés és az együttélés írott vagy íratlan szabályai már az ókorban kialakultak, azóta fejlődtek, változtak, és szépen lassan megjelentek a nemek közötti különbségek, a férfiakra és nőkre vonatkozó szokások és elvárások. És abban az időben – ezt regényekből és filmekből nagyon jól tudjuk – az illemszabályokat nem lehetőség volt betartani, hanem kötelező, és ha valaki vétett ellene, nem tartotta be, megszegte a szabályokat, azt a csoport szinte rögtön büntette, olykor kíméletlenül, ujjal mutogattak rá, megbélyegezték, kiközösítették. Ha ez a szigor a mai napig élne, minden bizonnyal sokan lennénk abban a bizonyos „megjelölt” halmazban, és kevesebben a makulátlanul tisztában.
Legyező, zsebkendő, tánc
Az idő elteltével megszülettek az első illemtankönyvek, amikből a fiatal lányok megtanulhatták, hogy hogyan viselkedjenek, ha legyező vagy zsebkendő van a kezük ügyében, hogy mit jelent, ha bal kézben fogják, és mit, ha a jobban, ha kinyitják teljesen, vagy csak félig, ha elejtik, ha felveszik, ha elfogadják, ha megérintik a kezüket. Vagy ha felkérik őket táncolni a bálban: hogyan illik egy felkérést kivárni, ösztönözni, elfogadni, visszautasítani?
De az udvarlásnak is megvoltak a maga szabályai, hogy hogyan illik elhívni a lányt az első találkozóra, hogyan illik bemutatni a kiválasztott fiatalembert a családnak, hogyan illik viselkedni, amikor kettesben maradnak a fiatalok, és hogy hogyan illik megkérni a hölgyek kezét.
Az illemtankönyvkben leírt, a társas viselkedésre vonatkozó szabályok többé-kevésbé a mai napig megmaradtak. Mint például a már említett előreengedés, ha belépünk a helyiségbe, vagy hogy nem illik köpködi, vagy (hangosan) orrot fújni társaságban. De vajon ki olvas napjainkban illemtankönyvet? Vagy bármilyen, protokollal foglalkozó kiadványokat?
Mindenki arra figyel és arra ügyel, amit a szüleitől tanult, ők mondják vagy mutatják meg a gyermekeiknek, hogy mit illik, és mit nem. Aztán mintha mindenkire rá lenne bízva, hogy mi az, amit betart, és mi az, amire fittyet hányva nem is ügyel, mert már nem „annak idején” vagyunk, mert már emancipálódtunk, mert már észre sem vesszük, hogy előreengednek-e az ajtóban, mert éppen nagyon fontos üzenetet írunk a Messengeren vagy bármilyen cseten…
Forrás: ridikul.hu
Facebook
Pinterest